Lakossági fórum

Felhívom a Tisztelt Lakosságot és a Partneri Szerveket, hogy a településünket érintő kerékpárút megépülése kapcsán a hatályos településrendezési eszközeink módosítását véleményezésre bocsátjuk. A tervkészítés célja: a Bóly – Nagynyárád – Sátorhely – 56. sz. főút nyomvonalon vezetett, Sátorhely község bel- és külterületét is érintő kerékpárút megvalósításához szükséges építési szabályok megteremtése.
A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) kormányrendelet 65. § (4) szerint a partner véleményének megismerése céljából - a 66. § (1) bekezdése szerinti feltöltéssel egyidejűleg, de az E-TÉR felületen kívül - az önkormányzat polgármestere lakossági fórumot hív össze, amelynek meghívóját az önkormányzat honlapján és a közterületi hirdetőfelületen közzéteszi, egyúttal gondoskodik arról, hogy az elkészült tervdokumentáció az önkormányzati hivatalban megtekinthető legyen. A lakossági fórum meghívóját annak időpontja előtt legalább 5 nappal közzé kell tenni.
A partner az észrevételét és javaslatát
- a (4) bekezdés szerinti lakossági fórumon szóban adja elő, amelyet a lakossági fórumról készült jegyzőkönyvbe foglalnak, és az észrevételt, javaslatot az önkormányzat feltölti az E-TÉR felületre,
- a (4) bekezdés szerinti lakossági fórumot követő 5 napon belül írásban teszi meg, amelyet a lakossági fórumról készült jegyzőkönyvhöz csatolnak, és az észrevételt, javaslatot az önkormányzat feltölti az E-TÉR felületre, vagy
- közvetlenül az E-TÉR felületre tölti fel.
Az E-TÉR rendszer a következő weblapon érhető el: https://www.oeny.hu/oeny/4tr/#/fooldal. A véleményezéshez rendelkezni kell ügyfélkapuval és regisztrálni kell („IDM regisztráció magánszemélyként”). Az alábbi linken látható videó segíthet ebben:
https://www.e-epites.hu/onkormanyzatok/oeny-regisztracios-segedlet
Belépés után a bal felső sarokban lévő „Tájékoztatás” fület lenyitva válassza ki a „Területek, ahol a tervezéseket figyelemmel kísérem” lehetőséget. Ezen az oldalon az „Új tervkövetés” gombra kattintva érhető el a „Feliratkozás tervezés követésére” oldal, ahol a „Területegységek típusa” kiválasztása „Település” után írható be „Sátorhely” neve.
A terveket bemutató partnerségi fórum időpontja: 2023. április 5. de. 9:00 óra
helye: a Közösségi Ház épülete.
Megtisztelő jelenlétükre számítunk!
Lőrincz Árpád polgármester